István a király - rockopera, koncertváltozat

„Felkelt a mi napunk, István a mi urunk!"
Időpont: 
szombat, 2016. augusztus 20. 20:30
István a király

István, a király Szatmárnémetiben

Beszélgetés Buzogány Béla színművésszel, a Mátészalkai Szentpétery Zsigmond Kulturális Központ és Színház igazgatójával.

Úgy hírlik, ismét nagy fába vágta a fejszéjét…

Ez valóban így van, de kis fába nem érdemes, mert annak a tüze is kicsi. S ha már tüzet rak az ember, csináljon akkorát, amelynek melege sokak szívét képes felmelegíteni.  Az István, a király című rockopera képes erre. Az eredeti mű koncertváltozatát hozzuk most Szatmárnémetibe, mégpedig augusztus 20-án. Élő zenekar, 15 énekes-színész és egy 30 fős kórus, a Szentpétery Kar. Feltehetően hatalmasat fog szólni az előadás.

Képes Mátészalka ezt kiállítani?

Mátészalka sok mindenre képes mostanság, mert a város vezetése, hogy úgy mondjam: lendületben van, hagyják a városban élő kreatív személyeket alkotni, s ennek meg is van az eredménye.

Értem, de az István, a király azért olyan művészeket igényel, akiket nem találni minden utcasarkon…

A magyar nemzetet igen tehetséges emberek alkotják, s bár sokan a kollégák közül nem jutnak el a televíziók némileg egysíkú, protekcionista művészvilágába, attól még nyugodtan elmondhatjuk, hogy kiváló eredményeket képesek produkálni. Legtöbbször ezek az alkotók sokkal szebb teljesítményre képesek, mint azok a bizonyos celebek, akiknek a sminkjük fontosabb, mint a kimondani érdemes tartalom. Büszke vagyok arra, hogy a mátészalkai színházból öt alkalmas szereplőt is találtam a produkcióhoz. Baksa András énekeli Istvánt, Gizellát Kiss Ági, Rékát Kertes Fruzsi, Koppány feleségei között láthatjuk Kovács-Tóth Szilviát és Nagy Biát. Vecelin, német lovagot Együd Péter alakítja, az egyik magyar főurat pedig Kovács Attila.

 A zenekarban két szalkai gitáros remekel: Király István és Bráder István. Nem utolsó sorban pedig a kórus zömét is mátészalkaiak alkotják. Ismerem az említett fellépőket, tudom, hogy feladataikat magas szinten fogják megoldani. Rendezőként felüdülés velük dolgoznom.

S a többiek?

Magyarország több városából való művészeket kértem fel játszani. Olyanok, akik a szakmát magas szinten gyakorolják, belföldön, külföldön egyaránt. Nagyszerűen alakultak a dolgok. Nyíregyháza adta Turcsán Andrást, aki a produkció zenei vezetője és karmestere, Csernák Tibit (zongora) és Duliczki Tamást (basszus gitár). Szabó Attila (dob) Debrecen színeiben érkezett hozzám. Egerből egy népi hegedűs, Okos Viola jött, Budapestről pedig Szabó Károly és Szabó-Bira Zsuzsa, mindketten billentyűs hangszereken játszanak. Továbbá szintén Budapesten élő vagy dolgozó kollégák erősítik a produkciót Száraz Tamás (Torda, Laborc), az Operett Színházban játszik, Cselepák Balázs (Koppány) a Nemzeti Lovas Színház művésze, Csiszár István (Asztrik főpap), az Europer Theater tagja. Saroltot Buzogány Márta énekeli, aki az gödöllői Erzsébet királynő színház vezetője, színésze.

Valóban játszanak szatmárnémeti színészek is a produkcióban?

Igen, a Harag György Társulat három színművésze: István a királyMarosszéki Tamás, Bándi Johanna és Frumen Gergő. Volt szerencsém dolgozni már velük más produkcióban, megbízom munkájukban. Színházaink között egyébként szoros művészi kapcsolat alakult ki. A művészcser lassan természetes állapottá válik. Bessenyei István és Stier Péter igazgató uraknak hála baráti kapcsolatokat ápolunk Szatmárnémetivel.

Egyébként erre a kiemelkedő kulturális eseményre velünk jön Mátészalka polgármestere is, akit Szatmárnémeti új polgármestere fogad ezúttal vendégül. Bizakodom abban, hogy a vezetők jó kapcsolatának köszönhetően további kulturális, sőt gazdasági, együttműködések jöhetnek létre, amelyek az egész régiónak hasznára vállnak majd. A történelmi Szatmár egy és ugyanaz, összetartozik.

az előtérben: Baksa András (István), Buzogány Márta (Sarolt), Kertes Fruzsina (Réka) - próbafelvétel

Kategória: